Nagyon-nagyon boldoggá tesz bennünket ez a pici emberke. Sokat tudnék még áradozni róla, de inkább beszéljenek a fotók helyettem !
Ide írhatsz nekem:
nemeth4a@gmail.com
2015. július 6., hétfő
Megérkezett a legifjabb családtag
Június 27.-én kibővült egy taggal kis családunk . Bence a maga nyugodtságával, szépségével és törékenységével napfényt hozott a család életébe ! Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy Ő is itthon lehet, a tesók pedig lesik minden egyes mozdulatát, várják, hogy ölbe vehessék, sőt már a pelusát is ki akarták cserélni, de Anya még nem engedi ! :) Elmondhatatlanul jó érzés 6 és fél év után újra babázni !! :)
Nagyon-nagyon boldoggá tesz bennünket ez a pici emberke. Sokat tudnék még áradozni róla, de inkább beszéljenek a fotók helyettem !
Nagyon-nagyon boldoggá tesz bennünket ez a pici emberke. Sokat tudnék még áradozni róla, de inkább beszéljenek a fotók helyettem !
2015. június 19., péntek
Jól vagyunk, köszönjük !
Ilyen kellemes meglepetésben is rég volt már részem. Nézegettem a mail postaládám, s véletlenül bekukkantottam a spam mappába is, amit nagyon ritkán szoktam. Mit ad Isten oda került valamiért egy bloggal kapcsolatos levél, persze, hogy rögtön megnéztem mi újság itt, hiszen nem is tudom már mikor néztem be utoljára. Egy kedves kérdés: hogy vagytok, mert már régóta nem tudunk rólatok semmit, remélem jól vagytok! ....ennél szebben nem is záródhatott volna a mai napom !
Ezúton is elmondom, hogy : köszönjük szépen jól vagyunk, csak a 3. babóca várása kissé átrendezte a napjainkat! Július 4.-re vagyok kiírva, de lehet, hogy hamarabb fog jönni, mert már alig fér a pocakban! :) Kissé nehézkes a mozgásom, gyakran le kell feküdnöm , de egyébként minden rendben! A költözéssel kapcsolatos terveink is egyre közelebb állnak a megvalósításhoz , de erről csak akkor szándékoztam írni, amikor már ott leszünk, ugyanis egyszer már majddnem füstbe ment terv lett , s akkor nincs miről írni.....mostmár nagyon remélem , hogy szépen lassan összeáll a mi életünk "puzzle"-ja is !:)
A nap másik fénypontja az volt, hogy Ádám 1. díjas Oklevéllel jött ma haza az évzáróról , amire ő is és minden családtag nagyon büszke ! Igaz, hogy ez még csak az első osztály, de mi akkor is nagyon örülünk neki ! :)
Remélem hamarosan sikerül jelentkeznem bővebb beszámolóval is!

2015. január 29., csütörtök
Néhány családi fotó
Az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam a blogírást . Igazi okot nem is tudok említeni, talán a sok változás , ami velünk történt, talán a kisebb-nagyobb kudarcok....nem is tudom.
Valójában nem is azért írok most, hogy panaszkodjam, hanem hogy megörökítsek itt is néhány családi fotót, aminek talán majd az unokáink is fognak örülni .
Természetesen, mint mindíg, most is a két gyerek van a főszerepben, hiszen ők a mi kincseink....júliusig csak ketten, aztán majd jön a legkisebb is . :)
....és most következzen néhány kicsit régebbi fotó:
Valójában nem is azért írok most, hogy panaszkodjam, hanem hogy megörökítsek itt is néhány családi fotót, aminek talán majd az unokáink is fognak örülni .
ezt a rajzot Anett készítette még valamikor január elején....nekem nagyon megtetszett a kis balkezesem ügyes kezeinek eredménye :)
....és most következzen néhány kicsit régebbi fotó:
2015. január 20., kedd
Pehelykönnyű túrós pite
Az internetnek hála, az ember lánya sokszor kísértésbe esik. így történt most ezzel a sütivel is. Egyik konyhás csoportban addig "ingereltek" a pehelykönnyű süti fotóival, hogy rávettem a páromat, hozzon nekem a szomszédos településről tehéntúrót ( itt ugyanis nem tartanak egyik élelmiszerboltban sem) , hogy végre kipróbálhassam ezt az egekig dícsért sütit ! :)
Hát....nem hiába dícsérték annyira , és nem hiába az a neve , hogy pehelykönyű , ugyanis istenien finom, és valóban pehelykönnyű az állaga. Az eredeti recept itt található .
Hozzávalók:
A töltelékhez:
- 75 dkg túró ( nekem 50 volt )
- 25 dkg porcukor ( én 19 dkg -ot tettem, s bőven elég)
- 1 vaníliás cukor
- 4 tojás fehérje
- 1-2 kanál liszt, a túró állagától függően
- 10 dkg mazsola ( nekem most nem volt itthon)
- 1 citrom reszelt héja
- 4 tojás sárgája
- 15 dkg vaj/margarin
- 5 dkg élesztő ( elsőre soknak tűnt, de nem az)
- 1/2- 1 dl tej
- 30 dkg liszt ( fele sima, fele rétes)
- 1 vaníliás cukor
Elkészítés :
Előbb a tölteléket állítjuk össze. a túrót villával össszetörjük, s jól elkeverjük a többi hozzávalóval a tojás fehérjén kívűl. Ezt külön tálban kemény habbá verjük, s csak ezután keverjük hozzá a túrós elegyhez.
A tésztához ( én így szoktam) egy tálba szitáljuk a liszteket , a közepébe mélyedést fúrunk, amibe belemorzsoljuk az élesztőt, majd kevés cukrot adunk hozzá, s kevés langyos tejjel "nyaköntjük" , és hagyjuk, hogy felfusson , vagyis , hogy feljöjjön az élesztő a tej tetejére. Ezután hozzáadjuk az előzőleg külön tálban elkevert tojássárgáját a margarinnal és vaníliás cukorral, annyi tejet adagolunk még hozzá, hogy egynemű lágy tésztát kapjunk. Nekem kissé ragacsos maradt, de nem gond, mert a nyújtólapra helyezve amúgyis szórtam lisztet, hogy könnyen nyújtható legyen. ( Ezzel kicsit megszenvedtem, mert előbb a nyújtólaphoz ragadt, aztán nyújtófához, de többször is szórtam alá és rá lisztet, aztán sikerült problémamentesen kinyújtani ). A tésztát kétfelé osztjuk: előbb a 2/3-át nyújtjuk a tepsi méretének ( 20 x 30 cm) megfelelő méretűre, és a nyújtófa segítségével a tepsi aljára helyezzük, ezután elsimítjuk rajta a túró-tölteléket, majd ugyanúgy a maradék tésztából újabb lapot nyújtunk, s azt a töltelékre helyezzük.( Én megszúrkáltam kissé villával a tetejét. )ezután , letakarva, egy órát pihentetjük. Nekünk már nem volt türelmünk, s háromnegyed óra elteltével betettem a 180 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük . Ha kihűlt, tetszés szerinti szeletekre vágjuk .
Porcukorral meghintve tálaljuk!
Nem lettek tökéletes szeletek, de íze mindenért kárpótolt ! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)