Lehet, hogy közhelynek hangzik mindez, de nekem most jól esett ide leírni, mert , lehet, hogy egyszer, ha már nem leszek, az unokáim, és a gyerekeim szívesen olvassák!
No de, hogy a szülinapról is ejtsek pár szót, tegnap nagy tortadíszítési lázban voltunk a férjemmel. Nagyon nehezen állt össze a kivitelezés, mert azt már tudtuk, hogy dínónak örülne Ádám a legjobban, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy hogyan valósítsam meg . És, mint sokminden másban, most is kikértem a férjem véleményét, így lett közös koprodukció eredménye ez a torta, ami kissé ijesztőnek tűnik, nekünk legalábbis, de végülis elég jó lett.
Tegnapelőtt még azért izgultam, hogy életem első fondant-ja sikerüljön! :) Mostmár csak mosolygok, mert sokkal egyszerűbben is megoldhattam volna, de....miért is ne válasszam a bonyolultabb megoldást ?:) Nagyon sok receptet elolvastam, még videót is megnéztem a pillecukorból készített fondant -ról. Végül , kicsit ragadt, de fólia segítségével egészen jól sikerült ráhelyezni a tortára. A dekorálást a férjem vállalta be, mint ahogy a formára igazítás , és a sablon készítés is az ő érdeme!
a szemét kérte elsőnek a kis ünnepeltünk :)
A tortalapot Kiskukta receptje alapján készítettem és a krém is innen származik, amikért ezúton is külön köszönet Neki!!!